A hét eseménye számomra a nyugdíjpénztárakkal kapcsolatos legújabb fejlemény volt. Jövőre leszek pont negyven éves, kezd egyre jobban érdekelni a dolog, bár eddig sem hagyott hidegen. A fő kérdés most az, hogy maradjak-e pénztár tag?
Amikor az első hírt elolvastam a matolcsi bejelentéséről (helyesen is le tudom ám írni a nevét, csak nem érdekel), első reflexből azt mondtam magamban, hogy nyazsgem. Vagyis maradok magánnyugdíjpénztári tag. Aztán szinte minden híradóban mutatták györgyöt, amint elmondja, hogy aki marad, az felejtse el az állami nyugdíjat. Ezen azért elgondolkodtam. A gondolkodás eredménye az lett, hogy vadásztam neten egy korfát. Sikerült is egy egészen friss 2009-est találnom:
Mint laikus, annyit sikerült hamarjában leszűrnöm, hogy matolcsi ígérhet nekem teleszájjal állami nyugdíjat, csak nem lesz, aki az ígéretét betartsa. Az első öt év még talán beleférne, de aztán nyugdíjba vonulnának a most 30 és 35 év közöttiek, akik kb. 100.000-rel vannak többen, mint az én korosztályom ('70-'74-es évjáratok.) Az utánuk következő tendencia pedig szerintem világos. Ahhoz, hogy némi - elég necces - esélyünk legyen, ahhoz az 1975 és 1990 között született kb. 1 millió hölgynek fejenként 2 gyereket kell szülnie 2015-ig. Annak is, akinek van már mondjuk három. Az utánuk jövő generációknak már ez sem lesz elég. Idén az első kilenc hónapban 68.049 gyermek született, ez éves szintre felszorozva kb. 90.000.
Valahol tudtam én ezt persze. Csak nem sejtettem, hogy ilyen hirtelen bekövetkezik. De a változások márcsak ilyenek. A lényeg, én maradok.
